Kérjük, a bejelentkezéshez írd be azonosítóid, amelyekkel - mint látogató - regisztráltad magát honlapunkon!
Elfelejtetted a jelszavad?
Bejelentkezés
Még nem regisztráltad magad?
Regisztráció indítása

Találja meg az ideális esküvőhelyszínt!

 

Grand Hotel Aranybika

4025 Debrecen, Piac u. 11-15.
Bemutatkozó
Logo

Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás Grand Hotel Aranybika.
A Hotel 1915-ben épült szecessziós stílusban Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok tervei alapján. A történelmi múltú szálloda visszatérő vendége volt a XX. század számos híres művésze és politikusa, Móricz Zsigmond és Szabó Magda kedvenc szobáját ma is emléktábla őrzi.

 

A Grand Hotel Aranybika ideális helyszíne rendezvényeknek, üzleti utaknak, a szabadság eltöltésének, a tökéletes kikapcsolódásnak.


Elérhetőségek, telefonszám




Megközelíthetőség

 

Debrecen-Budapest 220 km, mely az M3-as autópályán, majd a 33-as főúton 2 és ½ óra alatt tehető meg. Vasúton InterCity-vel 2 és ½ óra a menetidő, minden órában indul szerelvény Budapest Nyugati pályaudvarról. A debreceni állomástól a villamossal 4 megálló, taxival 5 perc. Légi közlekedés lehetséges, a debreceni reptértől taxival, vagy csoport esetén reptéri buszokkal elérhető a szálloda.


Helyszín Adatlap --- Alapinformációk
Termek
  Befogadóképesség Asztalok elrendezésének lehetőségei
Ültetett kiszolgálás Svédasztalos kiszolgálás Állófogadás Táblaasztalos Körasztalos U alak
Üvegterem (Étterem) 140 140 200
Bartók Terem 300 300 600
Üvegterem (Étterem)
Befogadóképesség
Ültetett kiszolgálás
140
Svédasztalos kiszolgálás
140
Állófogadás
200
Asztalok elrendezésének lehetőségei
Táblaasztalos
Körasztalos
U alak
Bartók Terem
Befogadóképesség
Ültetett kiszolgálás
300
Svédasztalos kiszolgálás
300
Állófogadás
600
Asztalok elrendezésének lehetőségei
Táblaasztalos
Körasztalos
U alak
Egyéb információk
Akadálymentes
Tánctér kialakítható
Légkondícionálás
Zenekar elhelyezhető
Szabadtéri lehetőségek


Parkolás
A parkolás biztosított vendégeink részére.
Szállás lehetőségek
Szállás a helyszínen

A Superior épületszárnyban 48 db Kétágyas szoba, 10 Stúdió, 12 apartman és 4 lakosztály áll a vendégek rendelkezésére. Családok számára tágas családi szobákban és apartmanok.

A Classic épületszárny 131 kétágyas szoba kényelmével várja az ideérkező vendégeket. Szobáink fürdőszobával, televízióval, telefonnal és hűtőszekrénnyel. Valamennyi szobánk nemdohányzó.



Szállás a közelben
Helyszín Adatlap --- Étel, ital - Menük
Catering
A helyszín csak éttermi szolgáltatásokkal (cateringgel) együtt vehető igénybe.
Választható felszolgálás
Hagyományos tányérszervíz
Svédasztalos
Állófogadás
Menüvel kapcsolatos információk
Vegetáriánus menü
Gyerek kedvezmény
Esküvői mintamenük


Klasszikus esküvői menü I. (tálszerviz)

Leves:
Újházy tyúkhúsleves
Előétel:
Debreceni töltött káposzta, füstölt csülökkel
Esküvői vegyes tál:
Sajttal, sonkával töltött pulykamell
Fűszeres sertéstarja
Gombafejek, kelvirág Orlay módra
Csirkemell zöld-fűszeres párizsi bundában
Friss idénysaláta
Éjféli menü büféasztalon:
Töltött csirkecomb
Rántott csirkecomb
Majonézes és friss saláták
A menü ára: 6 900 Ft / fő

Klasszikus esküvői menü II. (tálszervíz)

Előétel:
Hideg kacsamáj zsírjában, kacsatepertő, padlizsánkrém, friss zöldségek, pirítós, friss kenyér
Leves:
Húsleves a tyúkudvarból (tyúkhús, kakastaréj, gubótojás, zúza, kakas here,
csirkemáj, zöldségek, csigatészta)
Meleg előétel:
Debreceni töltött káposzta, füstölt csülökkel
Citrom sorbet
Főételek büféasztalon:
Csirkemell csíkok szezámmagos bundában, steak burgonyával
Ropogós kacsacomb párolt káposztával, hagymás tört burgonyával
Kemencés sertéscsülök falatok kenyértésztában, ecetes hagymasalátával
Rántott sajt, gombafejek, cukkini,
kelvirág sörtésztában roston sült zöldségekkel
Salátabár
Éjféli menü büféasztalon:
Vörösboros marhalábszár pörkölt tojásos galuskával
Majonézes és friss saláták
A menü ára: 9 900 Ft / fő

Klasszikus esküvői menü III. (tálszerviz)

Előétel:
Padlizsánkrém zöldségekkel, friss baguette-el
Leves:
Falusi tyúkhúsleves házi csigatésztával, zöldségekkel
Főételek:
Debreceni tejszínes-kapros töltött káposzta, füstölt tarja szeletekkel
Sajttal- sonkával töltött pulykamell
Sertéskarajba rejtett erdei gomba ragu vaslapon sütve,
mustáros színes-bors mártással,tejszínes-tormás burgonyapürével
Desszert:
Toszkán tiramisu szelet
A menü ára: 4 900 Ft/fő

Klasszikus esküvői menü IV. (tálszerviz)


Előétel:
Márványos jérce galantin chardonnay mártáson
Leves:
Marha erőleves daragaluskával, benne főtt zöldségekkel
Főételek:
Dijoni mustárban érlelt- tűzdelt sertésszűz rétes pongyolában, erdei gomba mártással
Füstölt sajttal- brokkolival töltött pulykamell házi mandulás bundában sütve
Vaslapos csirkecomb paradicsommal- mozzarellával sütve,
bazsalikomos pesto-val, gyömbéres jázmin rizzsel, steak burgonyával
Desszert:
Somlói galuska narancsos tejszínhab rózsával
A menü ára: 5 900 Ft/fő



Klasszikus esküvői menü V. (tálszerviz)

Házunk készítette sós aprósütemények
Leves:
Tanyasi tyúkhúsleves csigatésztával, vele főtt zöldségekkel
Előétel:
Vörös boros szarvas ragu erdei gombákkal illatosítva,
petrezselymes hordóburgonyával
Vegyes tál:
Kemencében sült, fokhagymás- fűszeres kacsacomb,
Pármai sonkával, paradicsommal, mozzarellával gratinírozott, roston sült csirkemell bazsalikomos pesto-val
Dijoni mustárban pácolt mangalica szűzérmék, zöldfűszeres házi morzsában sütve,
Vegetáriánus trió (sajt, gomba, karfiol)
Köretek igény szerint
Éjféli menü:
Debreceni tejszínes- kapros töltött káposzta, vaslapon pirult főtt- füstölt tarja
szeletekkel, kakastaréj kolbásszal
A menüajánlat ára: 6 900 Ft/fő

Klasszikus esküvői menü VI. (tálszerviz)

Házunk készítette sós aprósütemények
Hideg előétel:
Rozéra sült kacsamell hidegen tálalva, gránátalmás zöld salátával,
mézes dió dresszinggel
Leves:
Fácán erőleves, vargányás fásgaluskával, fürjtojással, zöldségekkel
Meleg előétel:
Káposzta variációk (paradicsomos, tejszínes) füstölt csülök karikákkal, kolbásszal
Vegyes tál:
Erdei gombával töltött sertésszűz, vajastészta köntösben
Kékfrankos-ban aromásított aszalt szilvával- és Camemberttel
töltött pulykamell mandulás morzsában sütve
Leveles parajjal, ropogós bacon-nel halmozott, roston sült
csirkemell mozzarellával gratinírozva
Orly tésztában sült cukkini batonok és brokkoli rózsák
Köretek igény szerint
Éjféli menü:
Borjú paprikás, juhtúrós- kapros galuskával, kolozsvári pörccel
A menüajánlat ára: 7 900 Ft/fő

Klasszikus esküvői menü VII. (svédasztalos)

Házunk készítette, apró- sós sütemények
Leves:
Falusi tyúkhúsleves csigatésztával, benne főtt zöldségekkel
Tárkonyos- citromos pulykaragu leves szegfűgombával
Főételek:
Debreceni kapros- tejszínes töltött káposzta, füstölt csülök karikákkal
Kemencében sült, fokhagymás, fűszeres kacsacomb,
almás- lila párolt káposztával, póréhagymás burgonyapürével
Vörösboros borjúpörkölt, kapros- túrós csuszával, kolozsvári pörccel, tejföllel
Csirkemell falatkák bacon ölelésben mozzarellával gratinírozva,
snidling mártással, basmati rizzsel
Vargányás- tejszínes penne, parmezánnal gazdagítva
Cézár saláta vaslapon pirult csirkemellel
Bazsalikomos feta saláta
Balzsamecetes, rukkolás paradicsomsaláta mozzarella golyókkal
Desszert:
Házi mini rétesek, vanília habbal (almás, túrós, mákos)
Éjféli menü:
Magvas morzsában és kemencében sült csirkecombok, friss zöld fűszerekkel
illatosítva,
petrezselymes burgonyával és steak burgonyával
Házi kovászos uborkával
A menüajánlat ára: 8 900 Ft/fő

Klasszikus esküvői menü VIII. (svédasztalos)

Házunk készítette, sós- aprósütemények
Előétel:
Füstölt- lazac rózsák ricottával töltve, kapribogyóval és friss kaporral
Olivás padlizsánkrém
Hideg kacsamáj zsírjában pörccel gazdagítva, frissen sült baguettekkel
Leves:
Falusi tyúkhúsleves házi csigatésztával, zöldségekkel
Thai- csípős rákleves shiitake gombával
Főételek:
Konfitált rosé kacsamell erdei cherrys- gyümölcs raguval, burgonyafánkkal
Libamájjal töltött mangalica szűz, tejszínes, illatos szegfűgomba mártással,
vajas- párolt zöldségekkel
Gúti vörösboros őzpörkölt, petrezselymes újburgonyával
Szicíliai bélszínes penne, napon szárított paradicsommal, pármai sonkával
Erdei gombával, sonkával, sajttal töltött jércemell,
zöld fűszeres házi morzsában sütve, jázmin
rizzsel, steak burgonyával
Saláták:
Jércemell saláta, bazsalikomos görögsaláta
Rukkolás friss kevert saláta mézen pirult tört dióval,
balzsamecetes redukcióval.
Desszert:
Tapolcai palacsintával töltött rétes, vanília habbal
Éjféli menü:
Debreceni tejszínes- kapros töltött káposzta, füstölt csülök karikákkal
Kemencében pirult grill csirkék, friss salátával, fűszeres tepsis burgonyával,
sajt mártogatóval
A menü ára: 9 900 Ft/fő

Italfogyasztás
  • Italcsomag összeállítása kérhető.
Helyszín Adatlap --- Szolgáltatások
Lebonyolítható programok
Esküvői fogadás, díszvacsora
Polgári esküvői szertartás
Egyházi esküvői szertartás
 
 
Kapcsolat felvétel
A helyszín kapcsolattartója: Szarvas Éva Lídia

Jelöld be, hogy milyen témában szeretnéd felvenni a kapcsolatot a helyszín esküvői kapcsolattartójával!

Kapcsolati adatok

(akinek és ahová a válasz email-t küldhetjük)
Név:* Telefon:*
E-mail:* E-mail újra:*

Az esküvőre vonatkozó adatok

Tervezett időpont:
év
 
hónap
 
nap
Nem tűztük ki, csak annyit tudunk, hogy ...
Tervezett létszám:
Figyelem! A helyszín maximum befogadóképessége 300 fő!

Egyéb kérdések, megjegyzések

 


Vissza a/az Grand Hotel Aranybika adatlapjának tetejére
Kiemelt helyszínek
Crystal Wedding
Duna Garden Étterem & Hotel
Dabas Lazí-Tó Liget
Dunaharaszti Rendezvényház
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar***
Kristály Imperial Hotel**** és Pálma Rendezvényház
Udvarház Étterem
Holiday Beach Budapest****
Budakeszi Vadászház
Fenyőharaszt Kastélyszálló
Balatoni Hajózási Zrt.
Teleki-Degenfeld Kastélyszálló****Forever Resorts
Teleki - Wattay Kastélyszálló
Columbus Hajó
Nyerges Hotel Termál Superior
Hunguest Hotel BÁL Resort
Alfa Art Hotel
Főnix Medical Wellness Resort

 

Nem vagy bejelentkezve! Kilépés után a lista elveszik! Jelentkezz be, hogy a Tetszik listádat később is használhasd!