Dékmár Szabolcs Vőfély

A lakodalmak sikeressége a régmúltban is gyakran a vőfély ügyességén, talpraesettségén múlott.

A jó ceremóniamesternek akkor is kellő rátermettséggel, tekintéllyel kellett bírnia, nem ártott a jó humor és az úriemberi viselkedés.

Régebben vőfély csak legény lehetett, ha megnősült, többé nem vállalhatott ilyen feladatot. A későbbiekben ez a követelmény enyhült, így alakult ki az a hagyomány, hogy valaki akár élete végéig is elláthatta a vőfélyi munkát. Gazdagabb családok, úribb lakodalmak esetén nem volt ritka az sem, hogy egyszerre több vőfély szolgált. Ilyenkor megkülönböztették kis- és nagyvőfélyt.

Olyan is előfordult, hogy külön vőfélyt fogadott a vőlegényes és menyasszonyos ház. A vőfélyek a korábbi századokban csizmanadrágot viseltek, egyik kezükben szalagos botot, a másikban kalácsot tartottak. A kalács, mint jelkép mindmáig megmaradt. A vőfély személyében és javadalmazásában már az eljegyzéskor megállapodtak.

38 éves, 29 éves néptáncos múlttal rendelkező, 3 gyermekes vőfély vagyok. Néptáncos múltam alatt volt szerencsém találkozni a Balaton-felvidék neves vőfélyeivel, akiktől elsajátítottam a mesterséget.

Eddigi lakodalmaim, melyek tisztán hagyományos hangulatban zajlottak az ifjú pár örömére, előrevetítette a boldogságukat.

“Megígérhetem, hogy házasságotok első napján semmire nem lesz gondotok, bízzátok magatokat rám, és felhőtlen vidámságban, boldog és felejthetetlen emlék lesz életetek eme legnagyobb napja.”