Esküvő – Esküvő helyszínek - Ültetés az esküvői vacsorán

Találja meg az ideális esküvőhelyszínt!

 

Ültetés az esküvői vacsorán

 

Ültetés az esküvői vacsorán


Mitől lesz igazán jó egy esküvő? A csodaszép dekorált helyszín, és a kulináris élmények mellett a jó hangulat adja meg az esküvő sava-borsát. Ennek feltétele a jó társaság. Ne bízzuk a véletlenre vendégeink elhelyezését a vacsorán. Készítsünk ülésrendet, és mint a dekoráció része függesszük ki az étterem bejáratához, valamint helyezzünk ültető kártyákat, az asztalokra. De kit és ki mellé ültessünk...?

 

 


 

Függetlenül attól, hogy milyen ültetési módot választunk, egy biztos, hogy az ifjú pár a díszhelyen ül az esküvőn, a főasztalnál középen. A díszhelyet rendszerint dekoráció jelzi. A vőlegény jobb oldalán ül a menyasszony, majd mellette a hagyományok szerint, a vőlegény apja, a menyasszony anyja és végül egy tanú. A vőlegény másik oldalán pedig édesanyja ül, mellette a menyasszony apja a másik tanúval. Ültethetjük a házaspárokat egymás mellé is, ez esetben viszont arra figyeljünk, hogy a hölgyek és urak felváltva helyezkedjenek el az asztalnál. Amennyiben az eskető papot / lelkészt is vendégül látjuk, akkor mindenképpen a fiatal párhoz közeli tisztelethelyre ültessük. 


Nem illik páratlanul ülni a főasztalnál. Ha fent áll ez a probléma, érdemes csak az ifjú párt ültetni a díszhelyre, esetleg még a két tanút melléjük.

 

Következhet a vendégek ültetése. Az esküvőn a vendégsereg nagyon sokrétű, rokonok és barátok egyvelege, különböző korosztályból. Sokan eme nagy napon találkoznak először egymással. Fontos tehát, hogy mindenki megfelelő asztaltársasághoz kerüljön, és jól érezze magát. Ültethetjük a két családot vegyesen, így vacsora alatt lehetőség adódik az ismerkedésre a két család közelebb kerülésére. 

 

Az "U alakú" asztalnál az első székeket a közeli hozzátartozók foglalják el, ezután jöhetnek a távolabbi rokonok, és a barátok. A körasztalos ültetésnél pedig a főasztalhoz legközelebb eső asztalnál ülhetnek a nagyszülők, közeli családtagok.


Az vendégek ültetésekor arra is figyeljünk, hogy ki kivel ül egymással szemben a vacsora alatt. Ne feledkezzünk el az egyedül érkező vendégeinkről sem, igyekezzünk olyan asztaltársasághoz ültetni őket, ahol könnyen találnak maguknak beszélgető és táncpartnert! A fiatalokat, és táncos kedvű barátainkat célszerű a táncparketthez legközelebb eső asztalhoz ültetni, hogy a kellő időben beindulhasson a buli.


Nem árt felkészülni arra az esetre is, ha netán valaki plusz kisérőt hoz magával, akire estleg nem számítottunk. Tartsunk néhány helyet szabadon az asztal végében erre az esetre.


Esküvőnkön dolgozó szolgáltatókat (fotós, videós, zenekar, DJ, stb.) is illik megvendégelni, és egy asztalt fenntartani a részükre a vendégtérben.

 

 

 

 Kapcsolódó tartalmak:
Nászmenet - Út a templomig
Bevonulás a templomba

 

Kiemelt helyszínek
Alfa Art Hotel
Teleki - Wattay Kastélyszálló
Jardinette Kertvendéglő
Uni-Café
Hotel Lycium**** - Kölcsey Központ Debrecen
Stella Rose Étterem
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar
Holdfény Étterem
Fenyőharaszt Kastélyszálló
Promenade Vendéglő Szentendre
Dunaharaszti Rendezvényház
Hotel Astoria*** és Étterem
Udvarház Étterem
Budai Hotel
Culinart Esküvőpark
Columbus Hajó
Dabas Lazí-Tó Liget
Budakeszi Vadászház
Admin felület