|
|
Fenyőharaszt Kastélyszálló ***
2174 Verseg, Fenyőharaszt
Bemutatkozó

Budapesttől 50 km-re, egy 13 hektáros őspark hatalmas fáinak ölelésében található a klasszicista stílusban, 1805-ben épült, Podmaniczky-kastély. A műemlék jelleget megőrizve újjávarázsolt háromcsillagos kastélyszálló, a mai kor igényeit 23 korhűen berendezett légkondicionált szobájával magas színvonalon elégíti ki. A klasszicista stílusú épület romantikus és elegáns helyszínéül szolgál mind a külső, mind a belső rendezvényeknek, melyek helyet kaphatnak a park árnyas fái alatt vagy a kastély dísztermében egyaránt. Nagyon sok fiatal pár megtisztelt már minket bizalmával és életük egyik legjelentősebb eseményét nálunk rendezték meg. Legnagyobb örömünkre, - elégedettségük fokmérőjeként - az "ifjú párok" ajánlásának köszönhetően újabb esküvők megrendezésére is sor került, sőt sokan közülük visszajárnak a házassági évfordulókra, keresztelőkre illetve születésnapi partikra.
|
Elérhetőségek, telefonszám
|
Megközelíthetőség
Az M3-as autópályáról az 51-es kilométernél, Kerekharasztnál, MOL kútnál jobbra kell letérni, majd a pálya feletti felüljárón áthaladni, Heréd irányába haladni, de onnantól tábláink segítik a tájékozódásban.
GPS koordináták: Ész: 47,698052 Kh: 19,580561
|
|
Helyszín Adatlap --- Alapinformációk
Termek
| |
Befogadóképesség |
Asztalok elrendezésének lehetőségei |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| Podmaniczky terem |
120 |
120 |
120 |
 |
 |
 |
Egyéb információk
Akadálymentes
Tánctér kialakítható
Légkondícionálás
Zenekar elhelyezhető
|
Szabadtéri lehetőségek
Szabadtéri polgári esketés zöld környezetben a helyszínen tartható, jó idő esetén a vacsora és a mulatozás szintén szabadtéren tartható a főhomlokzat felőli hátsó teraszon.
Parkolás
szabadtéri, 50 személygépkocsit befogadó parkoló
|
Szállás lehetőségek
Szállás a helyszínen
A mulatozás fáradalmait a vendégek a hangulatosan berendezett szobákban pihenhetik ki. Szállónkban 110 főt tudunk kényelmesen elhelyezni (64 fő alapágyon - 46 fő pótágyon).
Szállás a közelben
110 főnél nagyobb létszám esetén megoldható!
|
Helyszín Adatlap --- Étel, ital - Menük
|
Catering
A helyszín éttermi szolgáltatásokkal (catering), illetve megegyezés szerint éttermi szolgáltatások nélkül is igénybe vehető.
|
Választható felszolgálás
 Hagyományos tányérszervíz
 Svédasztalos
 Állófogadás
|
Menüvel kapcsolatos információk
Vegetáriánus menü
Gyerek kedvezmény
|
|
Esküvői mintamenük
|
Italfogyasztás
- Italcsomag összeállítása kérhető.
A díszvacsora jellegét (hagyományos, ültetett; svédasztalos; exclusive fogadás jellegű, stb.) tekintve szintén bármilyen igényt kielégítünk, hiszen képzett szakácsaink készséggel állnak rendelkezésükre.
Mind az ételek, mind az italok tekintetében várjuk a párok egyéni elképzeléseit, hiszen ez az Ő nagy napjuk, igyekszünk minden igényt kielégíteni.
|
Helyszín Adatlap --- Szolgáltatások
|
Lebonyolítható programok
 Esküvői fogadás, díszvacsora
 Polgári esküvői szertartás
 Egyházi esküvői szertartás
|
|
Tanácsadás, szervezés
Minden párt szeretettel várunk Kastélyszállónkba, egy személyes találkozóra, ahol megmutatjuk Kastélyunkat, a szobákat, a különböző helyszíneket és fotóalbumainkat.
Jöjjön el Ön is hozzánk, győződjön meg arról személyesen, milyen meseszép egy esküvő Kastélyszállónkban! Tanácsadás díjtalan! Szervezésben segítséget nyújtunk!
|
|
Különlegességek, a helyszín által kínált egyéb esküvői szolgáltatások
- Szabadtéri - hiteles - polgári szertartás
- Vacsora a hatalmas fák árnyékában
- hajnalig tartó mulatozás, amivel senkit nem zavarnak a vendégek, hiszen külterületen helyezkedik el a Kastély,
- Kényelmes szállás, nem szükséges hosszas utazás egy fárasztó éjszaka után
- Másnap svédasztalos reggeli az egész násznéppel, sztorizgatás, beszélgetés és kényelmes búcsúzkodás
- Fiatal, lelkes és lelkiismeretes csapatunk segíti a párokat az első találkozástól a másnapi távozásig
- Célunk, hogy a visszaemlékezve a "Nagy napra", édes emlékek maradjanak a pároknak és vendégeiknek Kastélyszállónkról, és ezért mindent megteszünk!
|
|
Igénybe vehető technikai eszközök
- projector - díjtalan
- vetítővászon - díjtalan
|
|
Egyéb szolgáltatások
- Kerti grill,
- Koktél bár,
- Sajt pult,
- Fagylalt pult,
- Csokoládé szökőkút
- És bármi, amit a pár megálmodott... :)
|
Vissza a/az Fenyőharaszt Kastélyszálló *** adatlapjának tetejére
|
|