Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem Egyetem Étterem

Az esküvő, az egyik legfontosabb közös döntés egy fiatal pár életében. Komoly kihívás, mert ennek a napnak tökéletesnek kell lennie. Elsősorban az ifjú pár számára, hiszen örök emlék ez a nap, kettejük közös életének kezdete, csodálatos ünnep. Másodsorban a meghívott családtagok, barátok, vendégek számára, akik együtt örülni vágynak.
Álmodjunk együtt!
Mesés templomi és polgári esküvő, ahonnan lovas hintó vagy menyasszonyi autó szállítja, történelmi környezetbe - a várba - a vacsora helyszínére az ifjú párt és a tanúkat. Elegáns pincérek fogadják a lakodalomra érkezőket aperitiffel. Az esküvői menü a fiatal pár összeállítása, amit a saját és a meghívott vendégek ízlése szerint választottak ki. Hangulatos környezet, kitűnő ételek, tánc hajnalig, egy olyan este, amiről minden menyasszony álmodik. Remek borok és pezsgő hangulat, amire minden vőlegény vágyik.

 

Szolgáltatásunk minőségi, helyszínünk egyedülálló a városban, áraink versenyképesek. Bízzátok ránk örömötök, nem fogtok csalódni!

 

EGYÉB TULAJDONSÁGOK

Lebonyolítható programok
  • Esküvői fogadás, díszvacsora
Szabadtéri lehetőségek:

Jó időben akár formális, akár kötetlen stílusú esküvőnk vendégfogadásának helyszíne is lehet a szabad ég alatt. Felkészülve arra is, hogy esetleg megtréfál bennünket az idő, az a legjobb ha a terített asztalok kerti pavilon vagy alkalmi sátor védelmében állnak.

Terem

  Befogadóképesség Asztalok elrendezésének lehetőségei
Ültetett kiszolgálás Svédasztalos kiszolgálás Álló-
fogadás
Tábla-
asztalos
Kör-
asztalos
U
alak
Földszinti Étterem 140 140 140
Emeleti Díszterem 280 280 280
Egyetem Aulája 500 500 500
PHARE Épület 300 300 300
  • Befogadóképesség
    Ültetett kiszolgálás:
    140
    Svédasztalos kiszolgálás:
    140
    Állófogadás:
    140
  • Asztalok elrendezésének lehetőségei
    Táblaasztalos:
    Körasztalos:
    U alak:
  • Befogadóképesség
    Ültetett kiszolgálás:
    280
    Svédasztalos kiszolgálás:
    280
    Állófogadás:
    280
  • Asztalok elrendezésének lehetőségei
    Táblaasztalos:
    Körasztalos:
    U alak:
  • Befogadóképesség
    Ültetett kiszolgálás:
    500
    Svédasztalos kiszolgálás:
    500
    Állófogadás:
    500
  • Asztalok elrendezésének lehetőségei
    Táblaasztalos:
    Körasztalos:
    U alak:
  • Befogadóképesség
    Ültetett kiszolgálás:
    300
    Svédasztalos kiszolgálás:
    300
    Állófogadás:
    300
  • Asztalok elrendezésének lehetőségei
    Táblaasztalos:
    Körasztalos:
    U alak:
Helyszín jellege
  • Étterem
Választható felszolgálás
  • Hagyományos tányérszervíz
  • Svédasztalos
  • Állófogadás
Menüvel kapcsolatos információk
  • Vegetáriánus menü
  • Gyerek kedvezmény
Catering:

A helyszín csak éttermi szolgáltatásokkal (cateringgel) együtt vehető igénybe.

Italfogyasztás:

Italcsomag összeállítása kérhető.

Esküvői mintamenük

A MENÜ

Tyúkhúsleves vele főtt zöldségekkel és tésztával
Natúr pulykamell kakukkfüves gombamártással
Ropogósra sült csirke felsőcomb
Rántott sertésborda
Párolt rizs és petrezselymes burgonya
Vegyes saláta

 

Éjfélkor
Töltött dagadó burgonyasalátával

 

C MENÜ

Marhahúsleves friss zöldségekkel és tésztával
Cordon Bleu pulykamell filéből
Gödöllői töltött csirke felsőcomb
Zöldfűszeres túróval töltött sertésszelet rántva
Fokhagymás sertésflekken
Rozmaringos gombás rizottó
Petrezselymes- és hasábburgonya
Friss vegyes saláta

 

Éjfélkor
Kolozsvári töltött káposzta

B MENÜ

Házias orjaleves roppanó zöldségekkel, tésztával
Császárszalonnába tekert zöldséges jércemell sajtmártással
Szezámos bundában sült csirke felsőcomb filé
Libamájjal töltött sertésszelet rántva
Párolt rizs, petrezselymes- és hasábburgonya
Vegyes saláta

 

Éjfélkor
Sült tarja burgonyasalátával

 

D menü

Fácán erőleves friss zöldségekkel és tésztával
Mozarellával és paradicsommal grillezett jércemell filé
Sonkával és illatos zsályával töltött pulykamell filé rántva
Libamájjal töltött sertésszelet rántva
Ropogós sült bőrös sertés csülök
Párolt lilakáposzta
Párolt rizs, hagymás törtburgonya és hasábburgonya
Friss kerti saláta

 

Éjfélkor
Marhapörkölt galuskával

Menü és Ital plusz infók:

Elképzeléseitek alapján összeállítjuk Részetekre az esküvői menüsort. Mindezt akár büfé rendszerben (álló- vagy ültetett-fogadás, az ételek külön büféasztalon), akár tányérszervizes kiszolgálási rendszerben, akár 4 személyes tálakon kínálva.

Parkolás
Parkolás:

A parkolás biztosított vendégeink részére.

Tanácsadás, szervezés:

Igény esetén biztosítjuk a rendezvényre a műsort, hangosítást, a dekorációt, a virágokat és a zenét is.

Kapcsolat - Elérhetőségek